Webinárium | 2021.03.30.

Eltereléses csalás – nálunk is egyre több cég lehet érintett

Judit

Bár a banki utalások elterelése, mint csalási forma nem egészen új találmány a kiberbűnözés területén, nagy teret mégis az elmúlt időszak megváltozott körülményei között nyert. Az FBI szerint ma már a zsarolóvírusok mellett a legjelentősebb anyagi kárt okozó bűncselekmények között tartható számon.

 

Mit jelent pontosan a banki elterelés?

A banki elterelés során a kiberbűnözők az adott cég pénzügyekkel foglalkozó alkalmazottját veszik rá arra, hogy az összeget utalja át vagy fizesse ki részükre, természetesen úgy, hogy az illetőnek fogalma sincsen arról, hogy nem felsővezetői utasításra vagy egy beszállító kérésére cselekszik, és éppen megtévesztés áldozata. Mire a csalásra fény derül, az összegnek is nyoma vész az internet bugyraiban a nemzetközi pénzmosórendszereknek köszönhetően, így az elveszett pénz visszaszerzése gyakorlatilag lehetetlen, de legalábbis rendkívül nehézkes.

Az eltereléses csalás elterjedését mutatja, hogy az utóbbi időszakban szinte havonta kerülnek elő újabb és újabb ügyek. Nagyságrendileg legalább 10 millió, de akár 750 millió forintot is meghaladó összegek közé tehető cégenként az okozott kár. Mivel ezek a pénzek gyakorlatilag soha többé nem kerülnek elő, a jelentős anyagi kárt jelentő bűncselekmény elkerülésének leghatékonyabb módja a megelőzés.

„Nálunk minden szabályos, minket ez nem érinthet…”

Az eltereléses csalások már a COVID-19 előtt is jelen voltak, de azzal, hogy a vállalatok nagy része szabályozott környezetéből az alkalmazottak otthonaiba költözött, a kockázat jelentősen megnövekedett. A személyes kapcsolatok teljes mértékben átkerülhettek az online térbe és megváltozhattak a kapcsolattartásra használt telefonszámok. Hiába jól szabályozottak egy cég pénzügyi folyamatai és rendszeresek a vizsgálatok, a megváltozott helyzet okozta bizonytalanságot a kiberbűnözők vagy akár a belső elkövetők sikeresen kihasználhatják, tökéletesen megtéveszthetik a vállalat dolgozóit. A legtöbb, a csalás áldozatául esett cég esetében megfelelőek voltak a szabályozások és rendszeresek az ellenőrzések.

Hogyan tudunk segíteni?

Az eltereléses csalások kivizsgálása során szerzett tapasztalatokat összegezve készítettünk egy átfogó megelőzési, ellenőrzési tervet, amelyben különösen figyelmet fordítunk a pénzügyi folyamatok – utalás, szállítói kapcsolatok – sérülékenységére.

Ez az ellenőrzési terv az elkövetési módokhoz köthető kockázatok azonosítása mellett a folyamatok forensic szempontok alapján való felülvizsgálatát tartalmazza, valamint megvizsgáljuk, hogy a csalók által esetleg célba vett alkalmazottak számára milyen eszközkészlet áll rendelkezésre a visszaélések felismerésének elősegítésére.

Az érintett folyamatok teljes átvilágítása és a személyes elbeszélgetések eredményeinek kiértékelése után javaslatot teszünk a folyamatok hiányosságainak javítására, és amennyiben szükséges, képzéssel nyújtunk a cég dolgozóinak segítséget, hogy visszaélés-megelőzési képességüket továbbfejleszthessék.

 

Ha bővebben érdeklődik a téma iránt, vegyen részt szakértőnk 2021.03.30-án tartandó online előadásánAz előadáson való részvétel díjmentes, viszont regisztrációhoz kötött.

Regisztrációját ide kattintva tudja leadni.

Technikai és szervezési kérdésekben kérem, keressen fel minket az alábbi elérhetőségek egyikén:

Molnár Martina | martina.molnar@hu.gt.com | 06 30 788 2067

 

Üdvözlettel,

Grant Thornton Magyarország